Legutóbbi Insta Fotók

2014. október 11., szombat

Tizedszerre Nyunyiban

Na, megérkeztünk New Yorkba! Majd folytatom a Puerto Rico-i képek kirakását is, csak most nagyon büszke vagyok magamra, gyorsan le kell írnom! :)
Szóval. Ahogy a tárgyalástechnika tréningen tanultam, becsekkolásnál azonnal kértem upgrade-et (engem persze csak az érdekelt, hogy milyen magasan van a szoba). Ezt mindig szoktam, de most ugye könnyebben ment, tekintve hogy nászúton vagyunk. A csajé azonnal mondta is, hogy talált is nekünk egy jó magasan levő szobát, ráadásul upgrade-elt is egy jobb felszereltségű szobába, úgyhogy a 40 emeletes hotel 39. emeletén ad nekünk egy szobát, ami nagyon szép. Hát a szoba tényleg nagyon szép, és még kilátás is van! :) A szobáról is kirakok majd képeket az albumba, de most inkább azoknak kedvezek, akik a városépítészet iránt rajonganak, a többiektől elnézést kérek.

Szoba éjjel
Az ablakból fotózva
39 emelettel lejjebb megy a GTA 1-2
Háttérben a Freedom Tower
Művészet
Az ESB ritkán látott vékonyabbik profilja
Ja, azt nem is mondtam, hogy van tetőterasz is, ahol ugyan nincs bár, de a csajé kifejezetten bátorított, hogy látogassuk meg a közeli liqueur store-t. Így is tettünk, és egy jó BYO argentin vörösborral (nyilván fogalmam sincs, milyen) kimaxoltuk a yuppie csövezés kategóriát:

Egesegetekre!
Mint rajzórán, amikor perspektivikusan két pontba mentek a vonalak
Még a nagy kedvenc is látszik hátul
Lent elég nagy a forgalom, de mi nyuggerek vagyunk, úgyhogy alszunk
De előtte egy ilyet még muszáj csinálnom! :)
Úgy látszik, tizedszerre is tud még új élményeket adni a város...

2 megjegyzés:

  1. jezusistenazyavilag!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Huhuhuuu....kezdtek kedvet csinálni hozzá, hogy legalább egyszer az életben én is lássam :)
    Káplázatos!!

    VálaszTörlés

Mindig gondolj a környezetre, mielőtt butaságokat kommentelsz!

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.