Legutóbbi Insta Fotók

2012. március 1., csütörtök

Egyéjszakás kaland

Szóval az úúúúgy vooooolt, hogy Csillu mutatta Fácsén, hogy van a Gerlóczy kávézónak egy akciója, hogy ha februárban ott vacsorázik az ember (jellemzően, de nem kizárólagosan egy ellenkező neművel együtt), sorsoláson vesz részt, és ha szerencséje van, akkor ő nyeri a díjat: nem kell hazamenni (esetünkben úgy 1km), hanem az ő szállójuk egyik szuper szobájában töltheti az estét. Aki meg nem nyer, azt hazaviszik taxival. Mivel én nem nyerek soha semmit, foglaltam is asztalt múlt előtti (ennyi időm van mostanában blogolni...) péntekre.
Aztán péntek este azzal kezdtük a Gerlóczyban, hogy megérkeztünk.

Eszetlen nagy tükör
Belvárosi kávéház. Reggelente itt szoktam olvasgatni a Nyugatban feltörekvő költők vitriolos epigrammáit egy jó fekete mellett.
A hárfás meglepő módon könnyűzenét játszott, ami elég király volt, még sose hallottam ilyet. A főúr egy fél óra múlva már a nevünkön szólított, eszméletlen jó kajákat ettünk, szóval jó volt a hangulat.

Jó volt a hangulat

Épp beszéltük, hogy soha nem nyerünk semmit, amikor kiderült, hogy de. Nagyon vicces érzés volt, amikor a feszült csöndet megszakítva a Főúr bejelentette, hogy Csilla és Miklós nyert ma este, és az összes pár az Oscar-átadásokra begyakorolt nézésével juttatta tudtunkra: ők végig nekünk drukkoltak, nem magunknak.
A maradék kaját betoltuk, a nem annyira jó bort is megittuk, rendeltünk sokkal jobbat, csak azt már a szobánkba. Kifizettük az az Avogadro-számot is megszégyenítő számlát, és felmentünk a szobába, a gyönyörű csigalépcső segítségével,

Aranymetszés
a pincér kíséretében. Ő kinyitotta a bort, és -ugyan nem várt feltűnően borravalót- az én 80-as évekbeli USA filmeken szocializálódott lelkiismeretem kötelezővé tette, hogy adjak neki néhány százast. Ez is vicces volt. Meg az is, hogy mindenki mosolyogva mondta, hogy jó szórakozást, épphogy csak a kacsintás maradt el.
A szoba szép volt, kb 4-5 méter magas, viszont az egy kicsit csalódás volt, hogy beígértek egy "legszebb szoba, rézlábas káddal"-t, amiből ez utóbbi hiányzott.

Patinás
Azért túléltük, de még sose fürödtem olyanban, biztos EGÉSZEN más, mint a többi kád! A legeslegkirályabb a három méteres fürdőszobaajtó volt.


A tusoló karnisa kb. 2m magasan van...

A TV adók olyan változatos kavalkádját adta a 14 collos TV, mintha megint 1981 lenne, de azért szerencsére találtunk egy kanári-szigeteki drag queen vetélkedő fesztivált, amiről, hát elég nehéz írott szóban nyilatkozni. Ilyenkor van az az érzése az embernek, hogy na, most már láttam mindent.
Az éjszaka nyugodt volt, semmi szirénazaj.
Reggel aztán ESZETLEN jó reggelit ettünk kacsamell-pástétommal és parasztos rántottával. Úúúúúú!

Eszetlen jó reggeli
Aztán hazasétáltunk.

Van még itt néhány kép, ha valakit érdekel.

3 megjegyzés:

  1. Vazze, Te vagy a második, akitől hallom hogy nyert ilyet! Ez szerintem csalás gyanús :))) Mennyit fizettél?

    VálaszTörlés
  2. Mostakkor szex nem is volt???

    VálaszTörlés
  3. Peti: 50.
    Pali: Bámulatos, ahogy az író nyitva hagyta a sztorit, MINTEGY sejtelmessé téve azt, ezzel diskurzust generálva, s a megfilmesítési jogok piaci árát az egekbe pumpálva.

    VálaszTörlés

Mindig gondolj a környezetre, mielőtt butaságokat kommentelsz!